2015. december 28., hétfő

2015 - máris itt az év vége!

Sziasztok!

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én szeretem előre megtervezni a következő évemet és lezárni az előzőt. Van erre egy remek tervező, amit már évek óta használok, a YearCompass. 

Szeretem benne, hogy nyomtatható és online formában is használhatom. Imádok írni, ezért általában kinyomtatom. És azt mondják, ha kézzel írod le a céljaid, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel fogod tudni majd őket megvalósítani. Ezen kívül lehet hozzá rajzolni, ragasztani mellé inspiráló képeket.

Én a 2015-ös évet már lezártam a YearCompassal, már csak a jövő évem tervezése maradt hátra.

Azért szeretem így zárni az óévet és nyitni az újévet, mert így mindig el tudok magammal számolni, hogy mi az amiben előrébb haladtam és mi az ami még feladatként vár rám. 

Az biztos, hogy ilyenkor maximálisan őszintének kell lennetek saját magatokhoz, különben teljesen fölöslegesen csináljátok (ez csak az én jótanácsom :) ).

Csak pár mondatban itt is összefoglalom mi történt a Díva ékszerek háza táján 2015-ben:
 - átlépte a Facebook oldalam az 1500 követőt
 - Instagramon és Pintereseten is jelen vagyok
 - Együttműködés a For U Esküvőszervezéssel
 - vásárok
 - sok-sok boldog és elégedett vásárló, amiért nagyon hálás vagyok nektek! 

Egy halomnyi tervem van 2016-ra, amiből igyekszem minél többet megvalósítani. Remélem, hogy számíthatok rátok a továbbiakban is és figyelemmel kíséritek a munkám!

Nagyon boldog új évet kívánok nektek, kívánom, hogy minden kitűzött célotokat meg tudjátok valósítani! :)

Niki

2015. december 15., kedd

Last minute karácsonyi szettek


Gyönyörűen csillogó karkötő és fülbevaló *.*

A karkötőt barna tekla gyöngyökből és shamballa gyöngyökből fűztem, melyeket ezüst színű köztesekkel egészítettem ki. A tekla gyöngyök 8 mm-esek, a shamballák kb. 9 mm-esek. Mivel gumis damilra fűztem, szinte bármilyen csuklóhoz jó.

A fülbevalót bézs színű csiszolt gyöngyökből és ezüst színű köztes gyöngyökből készítettem. A gyöngyöket sodronyra fűztem és akasztós fülbevaló alapra rögzítettem. A gyöngyök mérete 3 és 5 mm. A fülbevaló hossza akasztóval együtt 7 cm. A fülbevalókhoz szilikon füli hátsót is adok, hogy ki ne essenek :)

Szépen be is csomagolom, hogy neked már csak át kelljen adni ;)

Az ára 3000 Ft + 500 Ft postaköltség.



Elegáns ajándék lehet anyukáknak vagy nagymamának. Finom, visszafogott és csillogós is egy picit. Remekül kombinálható fekete, fehér, bordó, piros, szürke ruhákkal.

A karkötőt 8 mm-es fekete tekla gyöngyökből és 8 mm-es bordó csiszolt gyöngyökből fűztem gumis damilra. Kiegészítettem még néhány ezüst színű fém köztessel.
Mivel gumis, így a legtöbb csukló méretére jó.

Ugyanezekből a gyöngyökből készítettem egy fülbevalót, ami akasztóval együtt 5,5 cm. Füli hátsót adok hozzá, hogy ne essen ki véletlen se fülből :)

Szépen be is csomagolom a szettet, hogy neked már csak át kelljen adni ;)

Ára 2200 Ft + 500 Ft postaköltség.



Ez a szett cuki, bájos és finom egyszerre. Állatbarátoknak, szarvas és karácsony fanoknak tuti befutó ajándék!

A karkötőt 8 mm-es bronzos barna tekla gyöngyökből fűztem gumis damilra és egy 2 cm-es szarvasos fityegőt tettem rá.

A nyaklánc hossza 49 cm, amiből a szarvas 5,8 cm. 8 darab 8 mm-es barna és bronzos barna tekla gyöngyöt is tettem rá.
A nyaklánc hosszán kérésre állítok.

Szépen be is csomagolom, neked már csak át kell adnod ;)

Ára 3000 Ft + 500 Ft postaköltség



Úgy csillog ez a szett, mint a frissen hullott hó *.*
Remekül variálható átlátszó és ezüst színei miatt. Könnyed, légies nyaklánc egy visszafogott fülbevalóval.

A nyakláncon 3 db 6 mm-es és 3 db 3 mm-es csiszolt gyöngy van. A kulcs medál 4 cm-es és egy Swarovski strassz díszíti. A nyaklánc teljes hossza a kulccsal együtt 40 cm. Delfin kapoccsal záródik. A lánc hosszát kérés szerint állítom.

A fülbevaló akasztóval együtt 5 cm. Füli hátsót is adok hozzá, hogy ki ne essen a fülből :)

Szépen be is csomagolom, neked már csak át kell adnod ;)

Ára 2800 Ft + 500 Ft postaköltség.

 

Klasszikus karácsonyi szín a piros és a bordó. Ezzel a szettel nem lehet mellé fogni! Egyszerű, jópofa karkötő és fülbevaló.

A karkötőt 8 mm-es bordó színű tekla gyöngyökből fűztem és került rá egy karácsonyi csizma mdál. Gumis damil az alapja, ezért a legtöbb csuklóra jó. A medál mérete 2 cm.

A fülbevaló lógós, többféle bordó színű tekla gyöngyökből készült. A gyöngyök mérete 8 mm. A fülbevaló teljes hossza akasztóval együtt 7,5 cm. Füli hátsót is adok hozzá, hogy ki ne essen véletlenül a fülből.

Szépen be is csomagolom, neked már csak át kell adnod ;)

Ára 1500 Ft + 500 Ft postaköltség.



Örök klasszikus a fekete és a szürke szín. Szinte mindenhez fel lehet venni, ezért szeretjük is gyakran viselni :)

Bájossá teszi a karkötőt a szatén szalagból kötött masni. A karkötőt szépen kiegészíti a fekete csillogó fülbevaló.

A karkötőt kisebb csuklóhoz készítettem. Gumis damilra fűztem 8 mm-es tekla gyöngyöket, majd szalaggal átkötöttem a fekete, szürke és grafit színű, külön-külön is használható karkötőket.

A fülbevalót 6 mm-es csiszolt gyöngyökből és ezüst színű köztesekből készítettem. Hossza akasztóval együtt 5,5 cm. Füli hátsót is adok hozzá, hogy ki ne essen véletlenül :)


Szépen be is csomagolom, hogy neked már csak át kelljen adni ;)

Ára 2700 Ft + 500 Ft postaköltség.

 

Meseszép, különleges hófehér szett, amit nem csak télen lehet hordani! Csillogó, mégis finom és elegáns.

A karkötőt 8 mm-es matt tekla gyöngyökből fűztem és csiszolt gyöngyökkel díszítettem. A fűzésnek köszönhetően merevebb karkötő, ami akkor áll szépen, ha pont illeszkedik a csuklóhoz. Hossza 21 cm. Delfin kapoccsal záródik.

A fülbevalót 6 mm-es csiszolt gyöngyökből és ezüst színű, strasszos köztesekből készítettem. Hossza akasztóval együtt 5 cm. Füli hátsót is adok hozzá, hogy ki ne essen a fülből.

Szépen be is csomagolom, hogy neked már csak át kelljen adni ;)

Ára 5000 Ft + 500 Ft postaköltség.

2015. december 3., csütörtök

Ki vagyok én? - Csak akkor olvasd el, ha tényleg érdekel az életem egy-egy szelete

Ígértem a Facebook oldalam követőinek korábban, hogy írok magamról egy kicsit. Vártam az ihletet, ami most jött meg.

Már óvodás koromban is szerettem barkácsolni, kreatív dolgokat készíteni. Ragasztottam, gyöngyöt fűztem, origamiztam. Az élet különös: az óvodai jelem gyöngysor volt :)

Később indián hajfonatokat, karkötőket készítettem. A papír mindig nagyon kedves alapanyagom volt. Szerettem ceruzával rajzolni. Általánosban grafikus is szerettem volna lenni, de sajnos nem sikerült jól a felvételim. Ennek több oka is van, amibe most nem szeretnék belemenni. Nem is bánkódtam miatta különösebben, mert pedagógia szakra felvettek, ami pici korom óta a legnagyobb álmom volt. Óvónőnek vagy tanárnak készültem. Imádtam és imádom a gyerekeket a mai napig. El sem tudtam képzelni akkor az életemet gyerekzsivaj nélkül. Középiskolában valahogy szünetelt az alkotás szinte minden formája. Nem szerettem a rajz órákat sem. Tini koromban mással voltam elfoglalva. Tanulás, barátok, bulik. És akkor szerettünk egymásba a vőlegényemmel. Igen, középiskola óta együtt vagyunk :)

Érettségi után elvégeztem egy OKJ-s gyermekvédelmi képzést, ami a gyermekvédelem felé terelt. Beiratkoztam az SZTE BTK pedagógia szakára levelezőn, mellette dolgoztam. Egy gyárban kezdtem, ami igencsak eltért az addigi elképzeléseimtől. Viszont könnyen elfogadtak a kollégáim és a munka sem volt nehéz. Szerettem ott dolgozni. Hiába volt három műszakos, de 19 évesen el tudtam végezni a rám kiosztott munkát felelősséggel. Lekötött az első hónapokban a munka és egyáltalán az átállás a felnőtt, dolgozó életre. Majd később elkezdtem élvezni, hogy van saját fizetésem, megvehetek magamnak "bármit". Így előtérbe kerültek ismét a hobbik. Megismerkedtem az akkor divatba jött szalvéta technikával, az akril festékekkel. Dobozokat dekoráltam, díszeket készítettem a családnak és a barátoknak.
Nem voltam nagy ékszer mániás régebben. Volt pár kedvencem, amiket szívesen hordtam, de ennyi. Utólag visszagondolva nem tudom hogy bírtam ki csillogó ékszerek nélkül :D
Az akkori kedvenc hobbi boltomban vásároltam szalvétákat, mikor elém kerültek barna és bronzos színű gyöngyök. Annyira megtetszettek, hogy nem bírtam őket otthagyni. Még aznap el is készítettem az első nyakláncaim. Abban az évben mindenki ékszert kapott ajándékba. Mikor már összegyűlt több ékszerem, elindítottam ezt a blogot. Ekkoriban már a blognak köszönhetően jött néhány megkeresés is. Sokáig nem mertem árusítani a holmijaim, mert nem voltam tisztában a lehetőségekkel. Pár évvel és néhány munkahely váltással később viszont utána jártam és elindítottam a  Facebook oldalam, próbálkoztam a Meskával. A Facebook térnyerésével az lett a fő kommunikációs csatornám és a blogot elhanyagoltam.
Aki itt vagy a Facebookon nyomon követi a munkám, akkor láthatja mennyit fejlődtem, változtam az évek során. Igyekszem megújulni, követni a megrendelőim igényeit, a trendeket.
Sok-sok tervem van a jövőre nézve is, de ezeket egyelőre nem fedném fel.

Nem szerettem volna nagyon hosszúra ereszteni az írásom, ezért csak a főbb momentumokat ragadtam ki. Ha kíváncsiak vagytok még valamire, vagy kérdésetek van, szívesen válaszolok akár egy újabb bejegyzésben vagy privátban is.

Köszönöm, hogy rám szántatok pár percet az időtökből!

Niki